Kinek jó a buborék? Keletkezés, működés, következmények

2026. szeptember 02. Budapest

Csermely Ákos

Digital Hungary

Magyarország

    Csermely Ákos

Producer, média- és marketingszakember, konferenciaalapító, szerző. gazságkereső, önazonos provokátor – és következménykutató.

Nem egyszerűen azt figyelem, mi történik velünk. Az érdekel, mi következik abból, amit ma megteszünk – vagy éppen elmulasztunk megtenni. Tizenkét évesen már tudtam, hogy televíziós leszek. Budapesten és Algériában nőttem fel, erős, szerető családban. Műszaki alapokat, fotográfiát és filmművészetet tanultam, majd 1981-től a Magyar Televízióban olyan mesterektől leshettem el a szakmát, mint Baló György, Bayer József, Born Ádám, Chrudinák Alajos és Horvát János. Bejártam a világot, dolgoztam műsor- és filmkészítőként, kereskedelmi televíziók vezetőjeként, reklámügynökségi és médiapiaci szakemberként. A tartalomkészítéstől a televíziós csatornák terjesztéséig a média szinte minden oldalát megismertem – nem tankönyvekből, hanem a gyakorlatban. 1996-ban megalapítottam a Média Hungáriát, a mai DigitalHungary szakmai és szellemi elődjét. Ebből nőtt ki az a portfólió, amelynek meghatározó pillérei ma a Digital-Media Hungary, az Internet Hungary, a DigitalHungary Klub, valamint a DigitalHungary.hu magazin- és podcastplatform. Büszke vagyok ezekre az üzleti és szakmai sikerekre. A legbüszkébb mégis azokra a kezdeményezésekre vagyok, amelyek nem a gyors megtérülést, hanem a hazai média-, marketing- és kulturális ökoszisztéma hosszú távú életképességét szolgálják.

Ezt nevezem gazdasági-kulturális ESG-nek.

Olyan felelősségvállalásnak, amely nem azért cselekszik, mert az azonnal bevételt termel, és nem is valamiféle „intellektuális greenwashingként” pipálja ki az elvárt kötelezőt, hanem azért, mert nélküle szegényebb, gyengébb és kiszolgáltatottabb lenne a közös szakmai környezetünk.

Ennek jegyében hoztam létre, illetve segítettem életben tartani többek között:

  • a Kamera Hungária Televíziós Fesztivált 1999 és 2011 között;
  • a Hégető Honorka Alapítvány díjátadóit 2003 és 2012 között;
  • a „Legyél Te Magyarország első netelnöke!” kezdeményezést 2010-ben – amelynek a politikusok kevésbé, a nyilvánosság annál inkább örült;
  • a Reboot Hungaryt, amely a Covid idején 72 héten át, minden csütörtökön élő vitafórumot kínált a kereskedelem, a marketing és a média szakembereinek; 2024-ben pedig a folyamatos szakmai párbeszédet szolgáló DigitalHungary Klubot.

2007-ben, a Kamera Hungária keretében Pécs főterén ünnepeltük a magyar televíziózás ötvenedik évfordulóját. A Pécsi Filharmonikusok az öt évtized legendás televíziós főcímdallamait játszották el, kifejezetten erre az alkalomra újrahangszerelve. (A Magyar Televzió saját ünnepét nem volt hajlandó közvetíteni)

Számomra ez mindmáig annak bizonyítéka, hogy a szakma, az üzlet és a kultúra nem különálló világok. Akkor igazán erősek, amikor egymást erősítik. Ezért kapnak konferenciáimon rendszeresen helyet színházi előadások, zenészek, táncosok, színészek, írók és gondolkodók is. Hiszek abban, hogy a gazdaság kultúra nélkül puszta működés, a kultúra gazdasági háttér nélkül pedig könnyen kiszolgáltatottá válik.

Több mint három évtizede dolgozom azért, hogy a „fogyasztó”, a „néző”, a „felhasználó” vagy az „elérés” mögött mindig meglássuk az élő, gondolkodó és érző embert.

Hatvan évnyi múlt van mögöttem, de kíváncsiságban szeretnék harminc maradni – a hatvanévesek tapasztalatával. Utálom a tétlenséget. Szeretek írni, előadni, kérdezni, olvasni, embereket és ügyeket szolgálni. Konferenciáim programját is magam írom, ezért folyamatosan tanulok a gazdaság és a média összefüggéseiről, a mesterséges intelligenciáról és a világról.

Mindig úgy dolgoztam és vezettem csapatokat, hogy igyekeztem magam is megtanulni mindazt, amihez hozzászólok. Tudok fotózni, értem a televíziózás műszaki hátterét, de hegeszteni és vakolni is tudok, ha éppen a házamat építem. Most a különböző mesterségesintelligencia-eszközök használatát tanulom. Egyiket sem művelem mesterfokon, de mindegyiket annyira ismerem, hogy értsem, amit mondanak nekem, és ha szorult helyzetbe kerülök, magam is meg tudjam oldani a feladatot.

Ha előadok, mindig az egyes területek aktuális kihívásairól és azok összefüggéseiről beszélek. Most például a „vibe coding” média- és kereskedelmi alkalmazásai izgatnak.

Az élet értelme számomra: kíváncsisággal, szenvedéllyel élni – és hatni.

Több mint három évtizede szervezek konferenciákat. Volt időm megtanulni:

„Ha egy ember kérdez, mindig ezernek válaszolsz.”

A saját piacomon nem politikus szeretnék lenni, hanem diplomata. Nem győzni akarok, hanem megoldani – és hosszú távú együttműködéseket építeni. A politikusnak ellenfél kell ahhoz, hogy önmagát megfogalmazza. A diplomata viszont azokkal is asztalhoz ül, akikkel nem ért egyet, mert számára a közös megoldás fontosabb a látványos győzelemnél.

Ez a szemlélet áll a több mint három évtizede épített, tudatosan apolitikus piaci pozícióm mögött is. Nem azért maradtam ki a politikai csatározásokból, mert nincs véleményem, hanem azért, mert hiszem: hosszú távon a bizalom többet ér, mint a tábor.

Ha van kérdésed, tedd fel. Ha van véleményed, mondd el. Vitatkozzunk, ha kell – de előbb tájékozódjunk, és közben maradjunk emberek.

Kapcsolat

2026. szeptember 02.

18:00–18:40
DigitalHungary Klub

Az etika kereskedelmi értéke.

Csermely Ákos (Magyarország, Digital Hungary), Vernyik Imre (Magyarország, Fourfourlab), Szabó Béla (Magyarország, Magyar Telekom), Rab Árpád (Magyarország), Szinai Ádám (Magyarország, CIB Bank), Aczél Petra (Magyarország, Széchenyi István Egyetem), Schultz Nóra (Magyarország)
18:55–19:30
DigitalHungary Klub

Miért kell mindenkinek producerré válnia?

Csermely Ákos (Magyarország, Digital Hungary), Vernyik Imre (Magyarország, Fourfourlab), Nagy Barnabás (Magyarország, LVCD Entertainment), Hegyi Nóra (Magyarország, Kolibri Pictures), Szántó Balázs (Magyarország, Noguchi), Mentes Endre (Magyarország), Sass Dániel (Magyarország, Armadillo)
19:30–20:10
DigitalHungary Klub

Bent vagyunk a válaszban?

Csermely Ákos (Magyarország, Digital Hungary), Nagy Barnabás (Magyarország, LVCD Entertainment), Bánki Attila (Magyarország, Vermis), Szabó Edit (Magyarország, Ditte Digital), Horváth Tamás (Magyarország, Adaptive Media / Teads), Barta Attila (Magyarország, Magyar Telekom), Éless Dénes (Magyarország, Szerencsejáték Zrt.)